Telefonos egyeztetést követően, igény esetén otthon is felkeressük a családot, hogy megbeszéljük a temetéssel kapcsolatos intézendőket.

A telefonszámra kattintva közvetlenül hívhat minket

 06 30/620-1770

Árainkkal igyekszünk megfelelni a hozzátartozók anyagi lehetőségeinek.

Vállalkozásunk 1996-tól, előbb mint ANGEL TEMETKEZÉS később a magyarosítás igénye végett KEMENESALJAI TEMETKEZÉS-ként, munkatársainak szaktudására alapozva folytatja tevékenységét.

A vállalkozás 2004-ben költözött a jelenlegi telephelyére, amely a celldömölki temetőktől mintegy 100 méterre található.

A teljes körű temetkezési szolgáltatáson kívül sírkő bemutatással is foglalkozunk a hozzátartozók minél szebb és igényesebb kiszolgálása érdekében.

Celldömölk és 30 kilométeres körzetében végzünk általában temetkezési szolgáltatást, de igény szerint az ország egész területén szolgáltatunk, és nemzetközi elhunytszállítást is végzünk.

Vállalkozásunk Kegyeleti közszolgáltatási szerződés alapján 2002. évtől üzemelteti a jánosházi köztemetőt.
Szükségesnek érezzük, és kötelességünknek tartjuk, hogy a hozzánk forduló hozzátartozók, akik megtiszteltek bennünket a bizalmukkal mindenben a legjobbat kapják, mivel a temetés egyszeri és megismételhetetlen ezért itt nem lehet hibázni.

Vállalkozásunk mindenben megfelel a hatályos törvényi rendelkezésekben előírtaknak. A hozzátartozók részére folyamatosan rendelkezésre álluk 24 órás ügyelet formájában.

Tevékenységünk végzéséhez 3 db igényesen kialakított gépjármű áll rendelkezésünkre.

A munkatársaink közül az elhunytak szállítást a legtapasztaltabbak végzik. Igény szerint az elhunytat az eltemettetéshez vállasztott ruhába ölöztetik és egyéb szükséges tehendőket elvégzik.

Cégünk Pannonia Alkony Életbiztosítás közvetítésével is foglalkozik

Rendelkezünk minden igénynek megfelelő ravatal kellékekkel, és korszerű URH-s rendszerű hangosító berendezéssel is, amely révén a legkisebb temetőben is tudjuk biztosítani a megfelelő, igény szerinti hangosítást és zeneszolgáltatást is.
Igény szerint világi búcsuztatást is biztasítunk.


A temetkezési kellékek széles válsztékával állunk rendelkezésre.

Amennyiben speciális igény merül fel, abban is a legmesszebbmenőkig segítünk a hozzátartozóknak.


Vállalkozásunk a jánosházi Csapó virágüzlettel ( 9545-Jánosháza, Berzsenyi u. 46. )

Telefon: 06 20/325-7614

áll kapcsolatban, így amennyiben igénylik katalógusból tudják kiválasztani a koszorúkat, sírcsokrokat illetve koporsódíszt. A nálunk megrendelt koszorúkat díjmentesen szállítjuk a temetés helyszínére.

Ezenkívül igény szerint díjmentesen anyakönyveztetünk, illetve közreműködünk gyászjelentés elhelyezésében az újságokban.
Kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy az összes dolgozónk a szolgáltatás minden szakaszában segítőkész magatartást tanúsítson.

A fentiek alapján úgy érezzük, hogy mindent megteszünk azért, hogy e speciális és nehéz helyzetben mindenkinek megadjuk a végtisztességet, ami minden elhunytnak jogosan kijár.

 
Share this page